1974-ben születtem Esztergomban, ahol jelenleg is élek feleségemmel.
1995-ben egy kis baráti társasággal kezdtünk elsőként Esztergomban aikidot gyakorolni. Az indulás – így visszagondolva – igen körülményes volt, bár lelkesedésünk miatt ezt akkor észre sem vettük. A gyakorlások egy régi mozi helyiségben folytak, miután pár sor szék eltávolításra került. A talaj lejtett vagy emelkedett (nézőpont kérdése), de hogy nem volt vízszintes, az biztos. Kezdetben csak egy vékony padlószőnyeg volt a parkettán, majd idővel még egy réteg padlószőnyeg került rá, tatamiról csak álmodoztunk.
A technikai irányítást Rakotoarinivo Jean Hugh Michel (2. dan Aikikai) látta el, amit úgy tudtunk megvalósítani, hogy lehetőségeinkhez mérten kb. havonta egyszer elhoztuk Michaelt Dunabogdányból, ilyenkor alkalmunk volt Tőle új technikákat tanulni, amiket gyakoroltunk a következő találkozásig, ill. megtörténtek a szükséges technikai korrekciók. A tanulási folyamat sajátosságából adódóan kénytelenek voltunk nagyon jó megfigyelőképességet kifejleszteni, aminek viszont mai napig nagy hasznát veszem.
Érdekességként megemlítem, hogy akkori edzésvezetőnkön, Nándori Tibor barátomon keresztül már ekkor felvettük a kapcsolatot Szabó Balázs Sensei-jel, de a találkozás Tibor elköltözése miatt végül is nem jött össze.
A volt mozi helységből átalakítás miatt kiszorulva egy korábban széntárolóként használt pincerendszerben kaptunk helyet, amit próbáltunk minél jobban rendbe rakni, azonban rövidesen kiderült, hogy a több pici, levegőtlen helység alkalmatlan a megfelelő gyakorláshoz.
Így aztán útra keltünk, folyamatosan vándoroltunk, keresve az ideális dojo helyet. Egyszer majdnem edzéseink helyszíne lett a Belvárosi templom karzata is – a Plébános Úr szívesen látott volna –, de jobbnak láttuk, ha nem ott gyakorlunk, pedig legalább annyira különleges lett volna, mint a moziban.
1998 őszén úgy döntöttünk, hogy kis csoportunk létszámbővítéséhez nyilvánosan is meghirdetjük az aikido edzéseket. Kibéreltünk egy iskolai tornatermet és felkértük Rakotoarinivo Jean Hugh Michelt, hogy tartsa meg az edzéseket.
1998 decemberében részt vettünk egy O-Sensei emlékére rendezett edzőtáboron Budapesten, amelyen az MKDE (Magyarországi Kobayashi Dojok Egyesülete) vezetője, Szabó Balázs mester is tartott edzést. Nagy hatást gyakorolt ránk, az edzés végén személyesen is beszélgettünk Vele az esztergomi aikido helyzetéről. A találkozást nemsokára egy bemutató edzés követte Esztergomban, amely után nem volt kérdéses, hogy melyik úton haladjunk tovább. 1999-ben megalakult az MKDE-hez tartozó Shinbukan dojo, ahol 8 évig gyakoroltam.
2006 novemberében indítottam el saját dojomat, az esztergomi Aikido Tada Ima Dojot, ahol gyerekek és felnőttek oktatásával is foglalkozom. Kezdetben az edzések az esztergomi sportcsarnokban folytak, majd rövidesen családi házunk alsó szintjét alakítottuk át dojonak. Így olyan dojot hozhattam létre, amelyet mindig is szerettem volna. Ahol nem kell elrohanni edzés után, lehet még gyakorolni, beszélgetni, ezzel is erősítve a közösségi szellemet.
Nagyon szeretek tanítani, mert rengeteg kihívással és örömmel jár együtt. Kihívás, mert folyamatos tanulásra, fejlődésre ösztönöz, fent kell tartanom a tanítványaim lelkesedését, átsegíteni őket a holtpontokon, és öröm, ha egy-egy edzés után fáradtan ugyan, de megköszönik a kemény edzést, ha látom fejlődésüket, lelkesedésüket.
Dojomban az emberek segítik és odafigyelnek egymásra, mind edzésen, mind a magánéletükben. Fontosnak tartom, hogy dojom tagjai összetartó közösséget alkossanak, hiszen a gyakorlók szabadidejüket áldozzák fel, kikapcsolódni jönnek és ezt igazán csak olyan légkörben lehet, ahol jól érzik magukat.
Az aikidóban - a "kezdő szellemet" megőrizve - az alapelvek pontos megértésére és alkalmazására, ill. a természetes, és hatékony technikai megoldásokra fektetem a hangsúlyt.
Célom, hogy tanítványaim széles látókörű, nyitott, az Aikido alapelveit az életük minden területén alkalmazó emberekké váljanak.
|
